Kovács Ervin Gellért O.Praem: Exorcizmus - az Egyház küzdelme a gonosz lélek ellen (Gloria TV)

1. rész  /  2. rész

gloria.tv - minél katolikusabb, annál jobb

*********************************************************************************

Részletek:

Forrás:
http://ihtyskiado.blogspot.hu/2014/11/francesco-bamonte-szuz-maria-harca.html

Hivatalosan elismerte a Vatikán az ördögűzők társaságát

2014. július 3. csütörtök 16:18

http://www.magyarkurir.hu/hirek/elismerte-vatikan-az-ordoguzok-tarsasagat

A Kléruskongregáció 2014. június 13-án jogi elismerésben részesítette az Ördögűzők Nemzetközi Szövetségét (Aie) – tájékoztat a Vatikáni Rádió.

Az Egyházi Törvénykönyv 322. kánonjának első paragrafusa szerint, amely megállapítja, hogy a Krisztus-hívők magántársulása jogi személyiséget nyerhet, jóváhagyta a szövetség statútumait. A szövetség mint hívek nemzetközi magántársulása, a 116. kánon második paragrafusa szerint rendelkezik a törvénykönyv által meghatározott összes joggal és kötelességgel.

Az 1925-ben született Gabriele Amorth atya, a Szent Pál Társaság tagja kezdeményezte még a nyolcvanas években a szövetség létrehozását. Akkor ugyanis egyre inkább terjedtek az okkult gyakorlatok, és sok hívő fordult ördögűzőkhöz, mivel veszélyben érezte magát. Ekkor érlelődött meg Amorth atyában az a gondolat, hogy szövetségbe tömörítse az ördögűzőket, hogy kicserélhessék tapasztalataikat és ezáltal konkrét, hatékony segítséget tudjanak nyújtani a hozzájuk fordulóknak. Így született meg 1991. szeptember 4-én az exorcisták olasz szövetsége, amely később nemzetközivé bővült.

Az Ördögűzők Nemzetközi Szövetségének elnöke, Francesco Bamonte atya, a Mária Szeplőtelen Szíve Szolgái kongregáció tagja megállapította: „A szövetség szentszéki jóváhagyása nemcsak a tagok, hanem az egész Egyház számára örömet jelent”. Isten néhány papot arra hív meg, hogy teljesítse az exorcizmus és a megszabadítás értékes szolgálatát. Az az ördögűzők feladata, hogy alázattal, hittel és szeretettel kísérjék azokat a személyeket, akiknek különleges spirituális és lelkipásztori figyelemre van szükségük. Támogassák és bátorítsák őket a megszabadulás útján és élesszék fel bennük a reményt.

Bamonte atya reményének adott hangot, hogy minden pap tudatára ébred ennek a drámai valóságnak, amelyről gyakran nem vesznek tudomást, vagy nem értékelik megfelelő módon. Az exorcizmus is a szeretet egyik formája, amely a szenvedő személyek javát szolgálja; minden bizonnyal a testi és lelki irgalmasság művei közé tartozik – mondta az Ördögűzők Nemzetközi Szövetségének elnöke. Ma a szervezet kétszázötven ördögűzője harminc nemzetet képvisel – olvasható az Osservatore Romano vatikáni napilap július 2-án megjelent cikkében.

DON GABRIELE AMORTH : EGY ÖRDÖGŰZŐ TAPASZTALATAI

https://docs.google.com/document/d/1nhcRw1hBwKN-1uIU0q-Jnwe2nfu15PqMAfSzJ5xnQbY/edit?hl=hu&pli=1

A sátán füstje és Don Amorth füstje

Kovács Gábor atya  hozzászólása egy interjúhoz 

Forrás: http://www.hagiosz.net/?q=node/17

Don Gabriele Amorth, a római egyházmegye exorcistája, egy Stefano Maria Pacinak adott interjúban élesen bírálja az Exorcizmus új rituáléját. E bírálat során fontos és figyelemreméltó dolgokat mond, amelyeket nagyon komolyan kell vennünk. Mégis úgy gondolom, bírálata más szempontokból egyoldalú és túlzott.

Előre kell bocsátanom: nagyon tisztelem Amorth atyát. Mélyen hívő, hivatásának élő embernek látom, aki ezreknek és ezreknek szolgált eredményesen a manapság olyannyira elhanyagolt szentelménnyel, az exorcizmussal. Könyve, az „Egy ördögűző tapasztalatai” (Ecclesia, Bp. 1994.), szemkinyitó olvasmány volt sokak számára, magam is rengeteget tanultam belőle. Ami az exorcizmus gyakorlatát illeti, őhozzá képest sehol sem vagyok, egyszerűen nem vagyunk egy súlycsoportban. Ő sokezer exorcizmust végzett, én soha egyet se. Szabadító imát végeztem ugyan, de nem olyan sokat, és minden drámai jelleg nélkül. Nincsenek tapasztalataim rendkívüli démoni jelenségekről.

Mivel azonban magam is foglalkozom démonológiával, továbbá mivel Amorth atya bírálata nem kizárólag az exorcizmussal kapcsolatos, jogosnak tartom, hogy általános teológiai alapon néhány megjegyzést tegyek, amellyel bírálatát nem megcáfolni, hanem bizonyos éleitől megfosztani szeretném.

Vegyük szemügyre Amorth atya nyilatkozatának alábbi sorait:

A II. Vatikáni Zsinat azt kívánta, hogy bizonyos szövegeket átdolgozzanak. Azonban nem ezt tették, ehelyett teljesen újakat írtak. Anélkül, hogy gondoltak volna arra, hogy így csak sokmindent elrontanak kijavítás helyett. Sok rítust, mely kiállta az idő próbáját, e mánia alapján elvetettek, elrontottak, mintha az Egyház egészen a mai napig hazudott volna vagy csaló lett volna, s csak most érkezett volna el a zsenik, a szuper-teológusok és szuper-bibliakutatók, szuper-liturgikusok kora, akik pontosan tudják, hogy mi a jó az Egyháznak. Hát ez hazugság. A Zsinat egész egyszerűen a szövegek átdolgozását akarta, s nem azok elvetését.

Nem szükséges gyakorlattal rendelkezni az exorcizmusban, hogy lássuk: liturgikus tradicionalizmussal van dolgunk. Amorth atya itt úgy beszél, mintha a zsinat által megkívánt átdolgozás kizárta volna új szövegek alkotását, vagy mintha a liturgikus reform minden régi szöveget elvetett volna, vagy mintha a pápa oldó és kötő hatalmába nem férne bele a zsinati koncepció határainak túllépése (ami kétségkívül meg is történt, hiszen a zsinat meg akarta tartani a latin misét). Ez három téves feltételezés, mindhárom benne lappang az idézett interjú-szövegben, és azonfelül a keserű indulat füstölgése is, amit a hemzsegő bántó szavak fejeznek ki. Ez nem a sátán füstje; ez Amorth atya füstje.

Most képzeljük el: valakinek, aki így érez a liturgikus újításokkal kapcsolatban, kezébe adnak egy új exorcizmus-szöveget, ami radikálisan eltér az eddig használttól, amit ő már kívülről tudott. Ráadásul ő mindent megtett, hogy ne ez a szöveg szülessen, és tiltakozását figyelmen kívül hagyták. Keserűséggel, szíve háborgásában „kipróbálja” az új rituálé szövegeit, és megállapítja, amit a riportban olvashatunk:

Olyan fegyvert adtak a kezünkbe, ami nincs megtöltve. Kihúztak hatékony imákat, melyek a 12. század óta használatban voltak, s olyan új imákat alkottak, melyek teljesen hatástalanok.

Mi, azok az exorcisták, akik az új átmeneti Rituálé imáit kipróbáltuk, egyöntetűleg megállapítottuk, hogy azok teljesen hatástalanok.

Ma nincs oltalom a sátán ellen. Nincs eszköz, nincs ima.

Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy a hittel, Jézus nevében végzett ima „teljesen hatástalan” lehessen, különösen ha az az Anyaszentegyház jóváhagyott liturgikus szövege. Teljesen hatástalan lehetett azok kezében, akik eleve háborogtak ellene, és nem hitték, hogy hatékony lehet. De azt nem hiszem, hogy ennyire formula-függő lenne a keresztény ima. Nem vagyunk mágusok. Don Amorthnak teljes joga van azt kívánni, hogy más, jobb imákat alkossanak az exorcizmus céljaira, s teljes joga van a régi formulát használni, ha azt az Egyház megengedi neki. De nincs joga azt mondani, hogy a jelenlegi liturgikus szövegek nem hatékonyak. Ez ugyanolyan, mint amikor a szélsőséges tradicionalisták megállapítják, hogy az új mise átváltoztatása nem érvényes. A tradicionalizmus hűtlenség az Egyházban mindig működő Szentlélek ellen.

Tárgyi tévedés azt mondani, hogy a gyermekkeresztelésből kimaradt az exorcizmus. Talán kimaradt egy ördögűző szöveg, de a lényeg megvan. Ugyancsak tévesnek tartom Amorth atyának azt a megállapítását, hogy az Exorcizmus új rituáléja szerint rontás esetén tilos exorcizmust alkalmazni. Tilos exorcizmust alkalmazni pusztán azért, mert valaki úgy gondolja, rontás, szemmelverés stb. áldozata; ez ugyanis sokszor csak babonás gyanú. Ha viszont az exorcista valóságos démoni jelenlétet érzékel, akkor véleményem szerint nyugodtan alkalmazhat ilyen esetekben is exorcizmust, ez nem ütközik az előírásba. A démoni jelenlét megállapítását pedig a régi szertartás szerint se lehetett azzal végezni, hogy megkezdjük az exorcizmust, hanem előbb meg kellett bizonyosodni a megszállottság tényéről. Amit tehát Amorth „a tudatlanság mesterművének” nevez, megvolt a régi előírásban is, még akkor is, ha Don Amorth gyakorlata ettől eltért. Továbbá az új rituálé se „teljes bizonyosságot” követel, hanem „morális bizonyosságot”, ami azt jelenti, hogy döntőnek látszó jelek szólnak a megszállottság mellett, nem pedig azt, hogy az ellenkezője teljesen kizárt. Ilyen jeleket kaphatunk akkor, ha az illetővel beszélgetünk és saját szavainkkal szabadító imát végzünk, nem szükséges hozzá a szentelményi exorcizmus megkezdése. Amorth atyának, aki kitűnő exorcista, elég tapasztalata van ahhoz, hogy valakinek fejére téve a kezét, megállapítsa a démoni jelenlétet. Ez a morális bizonyossághoz és az exorcizmus megkezdéséhez elég. Más esetekben, amikor nem kijelölt exorcista végzi az exorcizmust, esetre szóló engedélyt kell kérni a főpásztortól, és nagyon érthető, hogy ehhez bizonyítékok kellenek az exorcizmus szükségességére nézve. Végül, az új rituálé valamennyi formuláját és a megszállottság fogalmának rugalmasságát figyelembe véve, elesik szerintem az a vád is, hogy ellentmondás van a Katekizmus és az Exorcizmus szövegei között.

Amorth atya könyvéből és interjújából az tűnik ki, hogy harcias, konfliktus-kereső, kveruláns egyéniség. Nem kezdtek kampányt, mondja; de ez az interjú nekem nagyonis úgy tűnik, mint egy megkezdett kampány folytatása. Amit az exorcisták üldözéséről mond, abban meg kellene hallgatni a másik oldal véleményét is. Az ilyen emberektől ugyanis félni szoktak, és igyekeznek távol tartani őket az ügyektől. Főként, ha az egész liturgikus reformról destruktív véleményük van.

Most pedig, miután őszintén elmondtam, miben nem értek egyet Amorth atyával, elmondom azt is, mi az, amiben egyetértek vele. Ez pedig – minden kritikám ellenére – több és lényegesebb, mint amiben nem értek egyet. Tompítani kívántam támadását az új Exorcizmus ellen, amelyen Krisztus Szent Egyházának jóváhagyó pecsétje van, de nem kívántam cáfolni fő mondanivalóját: hogy a sátán füstje valóban behatolt az Úr házába.

Egyetértek Amorth atya következő állításaival:

1.) Súlyos mulasztás volt, hogy az új Exorcizmus összeállításánál nem vették figyelembe a gyakorló exorcisták véleményét.

2.) A papokat, akik az exorcizmussal vagy általában a démonokkal foglalkoznak, kollégáik és püspökeik igen gyakran exaltáltaknak tekintik.

3.) Felháborító, hogy az exorcisták nemzetközi kongresszusának képviselőit kizárták egy általános pápai kihallgatásról, és még a magyarázattal is adósok maradtak.

4.) A klérus többsége, beleértve a püspököket, vagy nem hisz a sátán és a démonok létezésében, vagy legalábbis nem tekinti ezt olyan dolognak, amivel komolyan kellene foglalkozni.

5.) A sátán legnagyobb sikere: elhitette magáról, hogy nem létezik.

6.) Az exorcizmus gyakorlása a katolikus Egyházban félelmetes mértékben lehanyatlott.

7.) Mint a Szentatya mondotta: aki nem hisz az ördög létezésében, az az evangéliumban nem hisz.

8.) Korunkban ijesztően terjed a sátánizmus, az okkultizmus, a mágia.

9.) A sátán behatolt az Egyházba, az Egyház vezetésébe és intézményeibe.

10.) Mindezek ellenére a katolikus Egyház, melynek jelenleg II. János Pál pápa és a vele egységben lévő püspökök állnak az élén, Krisztus igaz Egyháza, amelyet nem hagy el a Szentlélek, és a pokol kapui nem vesznek erőt rajta.

Ez a megfontolt, tiszta lelkiismerettel vallott véleményem, és örülnék, ha minél több pap, teológus és püspök atya olvasná.

Amorth-interjú

A SÁTÁN FÜSTJE AZ ÚR HÁZÁBAN

Forrás: http://www.hagiosz.net/?q=amorthinterju

Stefano Maria Paci interjúja Don Gabriele Amorth-tal

A „30 Tage” 2001. júniusi számában közölt német szövegből ordította: Sztrilich Ágnes SSS

Huszonkilenc év telt el azóta, hogy a Montini-pápa Péter Pál ünnepén azt mondta: „A Sátán füstje bizonyos repedéseken át behatolt az Egyházba!” S ma? Hát igen, ez a füst olyan helységekbe is elterült, amiket megóvottnak hittünk…

Huszonkilenc év telt el 1972 június 29-e után. Szent Pál ünnepe volt, aki Krisztus evangéliumát elvitte a távoli Nyugatra. Azon a június 29-én, Róma védőszentjeinek napján, Péter utódja, aki Pál nevét vette fel, drámai figyelmeztetést hallatott. VI. Pál pápa Isten s az ember ősi ellenségéről beszélt, akinek Sátán a neve. Ő az Egyház ellensége.

„Az Egyház falainak repedésein keresztül behatolt a Sátán füstje” – hangzott a keserű, felrázó megálllapítás, mely sokak számára, még a katolikus világban is, meglepő, sőt visszatetsző volt.

S ma, huszonkilenc évvel később? Ki lehetett hajtani ezt a füstöt, vagy más helyiségeket is elborított? Ezt akartuk megtudni, s ki válaszolhatna inkább a kérdéseinkre, mint az, aki napról napra kapcsolatba kerül a Sátánnal és az ő művével. A híres exorcistávval, Don Gabriele Amorth-tal készült ez a beszélgetés, aki megalapította az Exorcisták Nemzetközi Szövetségét.

A másik ok, ami miatt felkerestük őt, hogy május 15-én az Olasz Püspökkari Konferencia jóváhagyta az Exorcizmus új Rituáléját, s így az most az Istentiszteleti Kongregáció áldásával végre életbe léphetett. Új fegyver ez az ősi ellenség elleni harcban? S amennyiben ez még nem történt volna meg - elősegíti az Isten Egyházába behatolt füst elűzését? Azonban engedjük szóhoz jutni Don Amorth-ot, hogy ő mondja el, hogyan is néz ki ez az évezredek óta tartó s most fellángoló harc. S hogyan is néz ki ez a csata, melyet mindenekelőtt az Egyház bensejében kell megnyerni. S mi is van azzal a bizonyos füsttel…. ami most már olyan helyiségekbe is behatolt, amelyeket védettnek véltünk.

Don Amorth, végre készen van az Exorcizmus Új Rituáléjának olasz fordítása.

Gabriele Amorth: Igen, készen van. A múlt évben még elutasította a jóváhagyását az Olasz Püspökkari Konferencia (CEI), mert sok fordítási hiba került bele. S mi, exorcisták, akiknek ezt végül is használnunk kell, felhasználtuk az alkalmat, hogy hangot adjunk annak, hogy a Rituálé sok pontjával nem értünk egyet. Azonban a latin eredeti szöveg változatlan maradt. S az annyira várt rituálé végső soron torzó, egy hitetlen kígyó lett, mely bennünket exorcistákat még akadályozhat is a Sátán elleni harcban.

Ez komoly szemrehányás. Mire gondol?

Amorth: Csak két példát említek. Hajmeresztő példák. A 15. pont beszél a rontásról, egy olyan szenvedésről, melynek oka, létrehozója a Gonosz. S ami különböző módokon jöhet létre: varázsláson, elátkozáson, szemmelverésen, vudun, macumbán stb. keresztül. A Római Rituálé eligazítást adott, hogyan kell ezzel bánni. Az új rituálé ezzel szemben kategórikusan kijelenti, hogy ilyen esetekben tilos exorcizmust alkalmazni. Ez abszurdum. Hiszen a rontások okozzák a megszállottság és a Sátántól származó szenvedések nagy részét, legalább 90 %-át. Ez olyan, mintha az exorcistákat eltiltanák hivatásuk gyakorlásától. A 16. paragrafus pedig ünnepélyesen megtiltja exorcizmus végzését, amennyiben nem teljesen biztos a gonosz lelkek jelenléte. Hát ez a tudatlanság mesterműve, hiszen arról, hogy egy ember tényleg ördögtől megszállott, éppen az exorcizmus során lehet meggyőződni! Ráaadásul nem mulasztották el a szerzők azt sem, hogy ellentétbe kerüljenek a Katolikus Egyház Katekizmusával is, mely egyértelműen kimondja, hogy exorcizmust kell alkalmazni a démonok kiűzésére és az ördögi befolyások megszüntetésére. S hogy ezt személyeken és tárgyakon is végbe kell vinni. Pedig az utóbbi esetben nem az ördög jelenlétéről, hanem befolyásáról van szó. Az új Rituálé állításai súlyosak és károsak, tudatlanságból és tapasztalatlanságból fakadnak.

Hát nem tapasztalt emberek írták?

Amorth: Egészen biztos, hogy nem. Az elmúlt tíz évben két bíborosokból álló bizottság dolgozott ezen a Rituálén, az egyik a Praenotandán dolgozott, azaz a bevezető megállapításokon, a másik az imák összeállításán. Biztosíthatom, hogy egyik bizottságban sem volt senki, aki valaha is részt vett volna exorcizmuson, vagy legalábbis valami elképzelése lenne arról, hogy mi az exorcizmus. Ez az „ősbűne” ennek a Rituálénak. Senki azok közül, aki dolgozott rajta, nem ismerte ki magát az exorcizmus területén.

Hogyan lehetséges ez?

Amorth: Tőlem kérdezi? A Vatikáni Zsinat idején minden bizottság mellett volt egy szakértői csoport, a püspökök segítésére. S ez szokás maradt a Zsinat után is, valahányszor a Rituálé részletein dolgoztak. De nem ebben az esetben. Pedig ha van egy téma, melynél nélkülözhetetlen a szakértők bevonása, akkor ez az.

De hát hogyan történhetett ez?

Amorth: Soha nem kértek tőlünk, exorcistáktól tanácsot. Javaslatainkat a bizottság ellenérzéssel fogadta. Hát nem paradoxon ez? Akarja, hogy elmondjam?

Természetesen.

Amorth: Mialatt a II. Vatikáni Zsinat előírásainak megfelelően a Római Rituálé különböző részein dolgoztak, mi exorcisták arra vártunk, hogy a XII. fejezet is sorra kerüljön, ami az exorcizmusról szól. Azonban ezt nyilvánvalóan nem tekintették fontos témának, hiszen évek múltak anélkül, hogy bármi történt volna. S aztán váratlanul 1990 június 4-én megjelent az átmeneti rituálé, nagy meglepetésünkre, anélkül, hogy velünk konzultáltak volna – hiszen hosszú idő óta előkészítettük a Rituálé revízióját. Pl. azt szerettük volna az imák átdolgozásánál, hogy kerüljön bele az Istenanya segítségül hívása, ami teljesen hiányzott belőle. Ezen kívül úgy véltük, hogy észszerű lenne több, kifejezetten az exorcizmusra alkalmas imának a bevétele. Azonban még alkalmat sem kaptunk arra, hogy előterjesszük a kérésünket. De nem hagytuk elbátortalanítani magunkat, hiszen ez a szöveg nekünk készült. S az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció prefektusa, Martinez Somalo bíboros, a püspöki konferenciákat a dokumentum bemutatásakor írásban arra kérte, hogy két éven belül tegyék meg észrevételeiket. Kérjék ki azoknak a papoknak a tanácsát ehhez, akik ezzel dolgoznak. Ezért munkához láttunk. A 18 legtöbb tapasztalattal rendelkező exorcistát hívtam össze, és alaposan foglalkoztunk a szöveggel. Az első rész, mely az exorcizmus evangéliumi alapjaival foglalkozik, tetszésre talált közöttünk, éppen így a biblikus-teológiai szemlélet, ennek itt volt a helye. Az 1614-es Rituáléhoz hasonlítva. melyet V. Pál állított össze, amikor nem volt szükség, hogy ezekre az elvekre hivatkozzon a Rituálé, ma ez elengedhetetlen.

De amikor a gyakorlati résszel kezdtünk el foglalkozni, mely a téma bizonyos ismeretét s ezen a területen való tapasztalatot kívánna meg, igen meglepett bennünket, hogy azt kellett látnunk, hogy a szerzőknek sejtelmük sincs minderről. Cikkelyről cikkelyre végigmentünk rajta, s észrevételeinket minden résztvevővel közöltük, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregációval, és a Hittani Kongregációval, a püspöki konferenciákkal. Egy másolatot a pápának is juttattunk.

Hogyan fogadták az észrevételeiket?

Amorth: Sehogy, semmi nem lett belőle. Mi a Lumen Gentium zsinati dokumentumhoz igazodtunk, mely az Egyházat Isten népének nevezi, – a Lumen Gentium 28. pontja beszél arról, hogyan dolgozzanak együtt a papok a püspökkel, s a 27. pont világosan mondja még a laikusokról is, hogy „lelkiismeretüknek megfelelően, álllapotukból fakadó tudásuk alapján és mert fontos helyet töltenek be, lehetőségük, sőt kötelességük, véleményüket, amennyiben az az Egyház javára vonatkozik, közölni.” Hát ez éppen ránk vonatkozott. Naiv módon azt hittük, hogy a II. Vatikáni Zsinat rendelkezései érvényre jutnak a római Kongregációkban is. De mi csak falba ütköztünk, elutasítást és lenézést tapasztaltunk. Az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció a bíborosi bizottságnak írt egy levelet, melyben közölte, hogy ők a bíborosi bizottság egyetlen dialógusra alkalmas partnere, s nem a papok vagy exorcisták. S aztán még egyértelműbben hozzátették – arra vonatkozólag, amit teljes alázattal próbáltunk, mint szakértők, segítségként nyújtani – , hogy: „Figyelembe kellene venni azt a jelenséget, hogy az exorcisták egy csoportja, az ún. démonológusok, akik nemzetközi szervezetbe tömörültek, kampányt kezdtek a Rituálé kikezdésére.” Ez valóban igaztalan vád, soha semmiféle kampányt nem kezdtünk. Hiszen a Rituálé nekünk szól, s a Bizottságban nem volt senki, aki ezen a területen kompetens lett volna, tehát több mint logikus, hogy részt akartunk vállalni ebben a munkában.

Ez tehát azt jelenti, hogy az új Rituálé egyáltalán nem segíti önöket a Sátán elleni küzdelemben?

Amorth: Igen. Olyan fegyvert adtak a kezünkbe, ami nincs megtöltve. Kihúztak hatékony imákat, melyek a 12. század óta használatban voltak, s olyan új imákat alkottak, melyek teljesen hatástalanok. De szerencsénkre maradt számunkra egy kiskapu.

Miféle?

Amorth: Az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció új prefektusa, Jorge Medina bíboros, a Rituálét egy megjegyzésssel (Notificatio) látta el. Ez kijelenti, hogy az exorcisták számára nem kötelező ezt a Rituálét használni, hanem – a püspökükkel való megbeszélés alapján – használhatják a régit is. Erre a püspöknek a Kongregációnál jóváhagyást kell kérnie, amit – így írta a bíboros – : „szívesen meg fogunk adni”.

Figyelemreméltó megfogalmazás.

Amorth: Akarja tudni, miért? Ez ugyanis Ratzinger bíborosnak, a Hittani Kongregáció prefektusának és Medina bíborosnak a próbálkozásából született. A Rituáléhoz akartak csatolni még egy cikkelyt – a meglévő 38-hoz – , mely felhatalmazza az exorcistákat a régi Rituálé használatára. Ez kétségtelenül egy végső kísérlet volt annak a komoly hibának elkerülésére, melyet ez az új Rituálé tartalmaz. De a két bíboros fáradozása kudarcot szenvedett a többiek ellenállásán. Így Medina bíboros, aki felismerte, mi forog kockán, úgy határozott, hogy mindenesetre hozzáfűzi ezt a Notificatió-t, mint mentőhorgonyt.

Hogyan tekintenek az Egyházon belül az exorcistákra?

Amorth: Rosszul. A pap kollégákat, akik ezzel a nehéz témával foglalkoznak, bolondoknak tekintik, exaltáltaknak. Általában még a saját püspökeik is, akiktől a megbizatást kapták, csak nehezen viselik el őket.

Tud példát mondani erre az ellenséges magatartásra?

Amorth: Nemzetközi Kongresszusunk volt Rómában, s kértük, hogy fogadjon bennünket a pápa. Hogy megtakarítsuk számára a fáradtságot, s ne fűzzünk még egy kihallgatást a meglévők sorához, egész egyszerűen azt kértük, hogy a szerdai nyilvános kihallgatáson vehessünk részt a Szent Péter téren. Még csak azt sem kértük, hogy említsenek meg minket az üdvözléskor. Tehát egésszen egyszerű jelentkezési formulát állítottunk ki, ahogyan arra Msgr Paolo De Nicolo, aki a Pápai Házztartás prefektusa, minden bizonnyal még emlékezik. Azonban a kihallgatást megelőző napon, ugyanaz a Msgr Niccolo közölte velünk – bár látszott rajta, hogy kényelmetlenül érzi magát, s ez azt is jelentette, hogy ez nem saját döntése volt – , hogy nem vehetünk részt a kihallgatáson. 150 exorcistát az öt kontinensről, olyan papokat, akiket püspökük a kánonjogi normák szerint nevezett ki erre a szolgálatra, – imádságos papokat, akik jóhírűek és tudósok, – tehát a klérus java – s akik csak azt szerették volna, hogy részt vehessenek egy nyilvános pápai audiencián – kidobtak. Msgr Nicolo még hozzáfűzte: „Természetesen ígérem, hogy ennek a döntésnek indoklását levélben meg fogják kapni.” Öt év telt el azóta, a levélre még mindig várunk.

Természetesen nem II. János Pál pápa utasított el minket. De a tény, hogy 151 papot nem engednek be egy Szent Péter téri nyilvános pápai audienciára, mutatja, hogy milyen akadályokat gördítenek még egyházon belül is az exorcisták útjába, hogyan tekintenek ránk sokan az Egyház tisztségviselői közül.

Ön naponta harcol az ördöggel. Mi volt a Sátán legnagyobb sikere?

Amorth: Az, hogy elhitette, hogy nincsen. S ez csaknem sikerült. Még az Egyházon belül is. A klérus és a püspökök nem hisznek többé az ördög létezésében, az exorcizmus erejében, nem tartják igaznak azt a mérhetetlen szenvedést, amit az ördög tud okozni, s nem hisznek abban az erőben sem, melyet Jézus ígért a démonok kiűzésére.

Évszázadok óta a latin egyház – szemben az orthodox egyházzal és néhány protestáns felekezettel – csaknem feladta az exorcizmus tisztjét. S mivel nem végeznek exorcizmust, nincsenek, akik ezt tanulmányozzák, nincsenek, akik ilyet láttak volna, a klérus már nem is hisz benne. Vannak egész egyházmegyék, amelyek exorcizmus-ellenesek. Vannak egész nemzetek, ahol nincs egyetlen exorcista sem, mint pl. Németország, Ausztria, Svájc, Spanyolország, Portugália. Riasztó szükségállapot ez.

Franciaországot nem említette. Ott más a helyzet?

Amorth: Van egy könyv, amit a leghíresebb francia exorcista írt. A címe: „Kik az exorcisták és mit tesznek? ” Ezt a a francia Püspöki Konferencia megbízásából írta, s a Piemme kiadó lefordíttatta olaszra. Az egész könyvben egyszer sincs megemlítve, hogy az exorcisták bizonyos esetekben exorcizmust végeznek. S a szerző a francia TV-ben úgy nyilatkozott, hogy még soha nem vett részt exorcizmuson, s nem is fog. A körülbelül száz francia exorcista közül öt ha hiszi az ördög létét és végez exorcizmust, a többiek a segítséget kérőket mind pszichiáterhez küldik.S a püspökök ennek a Katolikus Egyházznak, melyből eltűnik az ördögben való hit, az első áldozatai. Mielőtt kijött ez az új Rituálé,, a német püspöki kar levelet írt Ratzinger bíborosnak, hogy nincs szükség új Rituáléra, hiszen nem szükséges már exorcizmust végezni.

Az exorcisták kinevezése a püspök kötelessége?

Amorth: Igen. Amikor egy papot püspökké neveznek ki, a kánonjog ráruházza az exorcisták kinevezésének abszolút tekintélyét. A minimum tehát, amit egy püspöknek meg kellene kérdeznie ehhez, hogy az illető vett-e valaha részt exorcizmuson. S ennek a kinevezésnek nagyon komoly döntésnek kellene lennie. Sajnos szinte sohasem így történik a dolog. Ha azonban a püspökhöz komoly kérés érkezik exorcizmusért – természetesen amely nem pszichés problémából fakad – , ha nem törődik vele, akkor halálos bűnt követ el. S felelős annak a személynek a kimondhatatlan szenvedéséért. S ez olyan szenvedés, mely gyakran éveken át, sőt egy életen át tarthat, s melyet el lehetne kerülni.

Azt mondja ezzel, hogy a Katolikus Egyház püspökeinek nagy része halálos bűnben él?

Amorth: Amikor még fiatal voltam, egy idős plébános arra tanított, hogy a hét szentség mellett van egy nyolcadik is, s ez a tudatlanság. S hogy ez a nyolcadik menti meg a legtöbb embert. Hiszen a halálos bűnhöz szükséges a súlyos tárgy, de szükséges az is, hogy teljes tudatossággal és a szabad akarat együttműködésével jöjjön létre. A püspökök részéről a segítségnyújtás elmaradása súlyos dolog, azonban ezek a püspökök tudatlanok, tehát hiányzik a szabadakaratú és tudatos beleegyezés.

De ép marad-e akkor a katolikus hit, amennyiben nem hisznek a sátán létezésében?

Amorth: Nem. Elmondok ehhez egy történetet. Amikor első alkalommal Don Pellegrino Ernettivel találkoztam, – azzal a híres exorcistával, aki negyven évig dolgozott Velencében, – azt mondtam neki: „Ha beszélhetnék a pápával, elmondanám neki, milyen sok püspökkel találkoztam már, aki nem hisz a sátán létében.” A rákövetkező nap délutánján felkeresett Ernetti atya, és elmondta nekem, hogy reggel találkozott II. János Pál pápával, s azt mondta neki: „Szentatya, Rómában van egy exorcista, aki azt szeretné megmondani önnek, hogy sok püspököt ismer, aki nem hiszi, hogy van ördög.” Mire a pápa: „Aki nem hisz az ördög létében, az az Evangéliumban nem hisz.” Hát ez volt a pápa válasza, ezt akarom csak ismételni.

Ha helyesen értem önt, ez azt jelenti, hogy sok pap és püspök nem katolikus?

Amorth: Maradjunk csak annál, ami elhangzott, nem hisznek az Evangéliumok igazságában. Nem szeretném, ha eretnekséget híresztelne. Értsen meg jól: az az eretnek, akit egy ügyben figyelmeztetnek, de a hibájában kitart. Azonban az Egyház mai belső állapotában nincs senki, aki egy püspöknek szemére hányná, hogy nem hisz az ördög létében, a megszállottság lehetőségében, vagy mert elmulaszt exorcistát kinevezni. Számos püspök és bíboros nevét tudnám felsorolni önnek, akik, mikor átvették egy egyházmegye vezetését, felkértek egy exorcistát, végezzen exorcizmust. De sok olyan püspököt is meg tudnék nevezni, akik minden további nélkül vállalnák, hogy nem hisznek ebben, mert ez tavalyi hó. Miért? Ez sajnos bizonyos bibliakutatók befolyása, s itt is tudnék neveket sorolni. Mi, akik naponta a bőrünkön érezzük az ellenség valóságát, tudjuk, hogy az ő keze benne volt többféle liturgikus reformban.

Például?

Amorth: A II. Vatikáni Zsinat azt kívánta, hogy bizonyos szövegeket átdolgozzanak. Azonban nem ezt tették, ehelyett teljesen újakat írtak. Anélkül, hogy gondoltak volna arra, hogy így csak sokmindent elrontanak kijavítás helyett. Sok rítust, mely kiállta az idő próbáját, e mánia alapján elvetettek, elrontottak, mintha az Egyház egészen a mai napig hazudott volna vagy csaló lett volna, s csak most érkezett volna el a zsenik, a szuper-teológusok és szuper-bibliakutatók, szuper-liturgikusok kora, akik pontosan tudják, hogy mi a jó az Egyháznak. Hát ez hazugság. A Zsinat egész egyszerűen a szövegek átdolgozását akarta, s nem azok elvetését. Az exorcizmus rítusát csak korrigálni akarta és nem átírni. Hiszen olyan imák voltak benne, melyek 12 évszázad tapasztalatából születtek. Alaposan meg kellett volna fontolni, mielőtt ilyen ősi, hatékony imákkat kitörölnek belőle. De nem fontolták meg. Mi, azok az exorcisták, akik az új átmeneti Rituálé imáit kipróbáltuk, egyöntetűleg megállapítottuk, hogy azok teljesen hatástalanok. Ráadásul az új Rituálé a gyermekkeresztség rítusát is elrontotta. Teljesen újat szerkesztett és a megkeresztelendő feletti exorcizmust teljesen felszámolta. Pedig ezt az Egyház mindig igen fontosnak tartotta, s a keresztelendők exorcizmusának nevezte. VI. Pál pápa kifejezetten tiltakozott ez ellen. Az új Áldások Könyve, rituáléja is ezt tükrözi. Átolvastam sorról sorra. Minden utalást, hogy az Úr megvéd az ördögtől, s hogy az angyaloknak parancsolt, hogy oltalmazzanak az ördögi támadástól, eltávolítottak. Kihagyták a házak és iskolák megáldásának a szövegeit. Pedig fontos ezeknek megáldása, s oltalmazása, azonban ma nincs oltalom a sátán ellen. Nincs eszköz, nincs ima. Jézus a Miatyánkban egy szabadító imára is tanított: „Szabadíts meg a gonosztól”, - a Sátántól. Olaszra ezt tévesen fordították: „Szabadíts meg a gonoszságtól”. Általánosságban beszél tehát egy rosszról, melynek nem ismeri a forrását, pedig az a rossz, amellyel harcolni tanított bennünket az Úr Jézus Krisztus, konkrét személy, a Sátán.

Mit mond Ön, aki szinte szemtanú, terjed ma a sátánizmus?

Amorth: Igen, egyre inkább. Amikor csökken a hit, teret ad a babonának. Bibliai nyelven ezt úgy mondanám, hogy az ember elfordult az Istentől és odafordult a bálványistenekhez, modern nyelven pedig: aki elhagyja Istent, az megadja magát az okkultizmusnak. Az egykor katolikus Európából félelmetes méretekben tűnik el a hit, s ennek a következménye, hogy a varázslók, kártyavetők, sátánista szekták virágkorát éljük. A sátánkultuszt olyanok, mint Marilyn Manson, a sátánista rockon keresztül terjesztik. De a gyermekeket sem kímélik, az olyan folyóíratok, mint a Comic-füzetek varázslásra és sátánizmusra tanítják őket.

Nagy közkedveltségnek örvendenek a spiritiszta szeánszok, amelyeken halottakat idéznek. Ma már tartanak ilyeneket telefonon, TV-n, rádión keresztül, jellemző módja ennek az automata írás. Már médiumra sincs szükség, az ember maga válhat médiummá – ez érvényes a spiritiszta szeánszokra is. A tanulók 37%-a legalábbb egyszer részt vett asztaltáncoltatáson, s mi más ez, mint spiritiszta szeánsz? Az egyik iskolában, ahová előadni hívtak, mondták a diákok, hogy hittanórán is csinálták a hittanárnő szeme előtt, s az nem talált rajta kivetni valót.

De hát működik ez?

Amorth: Nincs különbség fekete és fehér mágia között. Amennyiben a mágia működik, az mindig az ördög műve. Az okkultizmus minden formája, valamint ez a nagy új érdeklődés a keleti ezoterikus vallások iránt nyitás az ördög felé. S őt nem kell sokáig hívogatni.

A meggyilkolt Chiavenna-i testvérpár (Novi Ligure) esetében rögtön mondtam, hogy itt a sátán konkrét beavatkozásáról van szó, ezek a fiatalok minden bizonnyal sátánisták voltak. S a rendőrség közleményében benne van, hogy mindegyiküknél sátánista könyveket találtak, mindketten sátánimádók voltak.

Hogyan vezethet ennyire félre valakit a sátán?

Amorth: Egyhangú módszerrel. Elhiteti, hogy nincs pokol, nincs bűn, csak egy tapasztalatról van szó, melyet okvetlenül át kell élni. A siker, a hatalom és az érzékiség a három legnagyobb szenvedély, melyre a sátán épít.

Hány esettel került kapcsolatba?

Amorth: Az első száz után abbahagytam a számolást.

Hogyan! Hiszen az rettenetesen sok. Könyvében azt írja, hogy a megszállottság nem gyakori.

Amorth: Valóban. Vannak exorcisták, akik csak diabolikus zaklatásssal találkoznak. Azonban én „örököltem” egy neves exorcista, P. Candido eseteit, melyeket ő még nem oldott meg. Azonkívül más exorcisták is hozzám küldik a legmakacsabb eseteket.

Mi volt az eddigi legnehezebb eset?

Amorth: Ezzel még mindig dolgozom. Több mint két éve már. Arról a leányról van szó, akit októberben a Pápa is megáldott a Vatikánban – ez nem volt valódi exorcizmus, mint ahogy pár újság állította. Napi 24 órán keresztül gyötrődik, félelmetesen szenved. Az orvosok és pszichiáterek tanácstalanok. Teljesen magánál van egyébként és rendkívül intelligens. Valóban szomorú eset.

Hogyan kerül valaki a sátán hálójába?

Amorth: Sokféle oka lehet, ami miatt valaki az ördög által okozott rendkívüli szenvedés áldozatává vállik. Van, amikor az illető javát szolgálja, ismerünk ilyen eseteket a szentek életéből, de előfordulhat a bűnben való makacs megmaradás miatt is, vagy átok miatt, továbbá ha valaki odaígérte magát a sátánnak vagy okkultizmussal foglalkozott.

Milyen jelenségeket lehet megfigyelni egy exorcizmus alatt?

Amorth: Emlékszem egy írástudatlan parasztra, aki az exorcizmus alatt folyékonyan angolul beszélt, úgyhogy tolmácsra volt szükségem. Vannak, akik emberfeletti erőre tesznek szert, mások a padló felett lebegnek, vagy olyanok, akiket erőszakkal sem lehet a széken megtartani. Azonban az ördög jelenlétéről csak bizonyos feltételek esetén beszélek.

Önnek soha nem ártott a sátán?

Amorth: Amikor Poletti bíboros felkért, hogy legyek exorcista, magamat az Istenanya oltalmába ajánlottam, kértem, hogy rejtsen el a köpenyébe. A sátán gyakran fenyegetett, azonban nem ártott.

Don Amorth, a sátánizmus egyre inkább terjed. Az új rítus megnehezíti az exorcizmust. Nem engedték meg, hogy az exorcisták résztvegyenek a pápai audiencián a Szent Péter téren. Mi történik itt?

Amorth: A Sátán füstje mindenhová behatolt. Talán azért nem voltunk kívánatosak a pápai kihallgatáson, mert attól féltek, hogy ennyi exorcista együtt el tudná űzni az ördögök légióját, akik behatoltak a Vatikánba.

Tréfál?

Amorth: Lehet, hogy így hangzik, de nem tréfa. Nem kételkedem abban, hogy a Sátán éppen az Egyház vezetőit célozta meg leginkább, mint ahogyan a politikai és gazdasági élet vezetőit is.

Azt akarja ezzel mondani, hogy a háborús taktikához hasonlóan a Sátán azt akarja, hogy az ellenfél tábornokai álljanak át a seregébe?

Amorth: Hát ez egy hasznos stratégia. Mindig újra bevetik. Mindenekelőtt akkor, ha az ellenfél gyengén tud védekezni. S ez alól a Sátán sem kivétel. De hála Istennek, itt van még a Szentlélek, aki oltalmazza az Egyházat: „A pokol kapui nem vesznek erőt rajta”. A bukások, az árulások ellenére sem. Ez nem kell, hogy meglepjen. Az első áruló egy apostol volt, aki igen közel állt Jézushoz: Iskarióti Judás. De az Egyház megy tovább a maga útján. Megoltalmazza a Szentlélek, s ezért a Sátán törekvései csak rész-sikereket szereznek a számára. A Sátán minden bizonnyal meg tud nyerni egy-egy csatát, fontosakat is, de sohasem a háborút.

Mi Ká Él, „Ki olyan, mint az Isten?”

Kovács Gábor atya verse

Forrás: http://www.hagiosz.net/?q=mikael

Hét angyal fújja a harsonát. Harcra fel, harcra! Megremeg lelke a rögnek.

Lándzsák feszülnek, vértek csillognak, lovas légiók dübörögnek.

Kardok villannak, hágcsók emelkednek, ezer meg ezer íjász feszíti íját.

A Fény Királyának seregei a Sötétség Fellegvárát vívják!

Harcra fel, harcra! Fújjátok a harsonát! Özönlik a mennyei tábor.

Harcosok a halmokról, harcosok a völgyekből, harcosok a távoli tájról!

Megszállják a hegyeket, lezúdulnak a síkra, tűzgolyókat lőnek a várba.

Fényküllők az égbolton, harci szekerek a földön, félelmes hősök sokasága!

Harcra fel, harcra! Nyomulnak a hősök, a föld a fenevadak förtelmes vérét issza.

Marcona madárpókok menekülnek, vinnyogó vészvarangyok vonulnak vissza.

Láng-lények füstölögve kihunynak, óriás-csigák nyálkás teste pukkan.

Fújjátok a harsonát! Tüzet a várra! Törjétek a falakat! Hatoljatok be a kapukban!

Harcra fel, harcra! A tengert a Fény Fregattjai járják.

Ágyúk dörögnek, rakéták robbannak, sorra süllyednek a pokoli gályák.

Fújjátok a harsonát! A Mennyei Flotta a levegőég királyságát vitatja.

Tűz a földön és tűz az égen! Megremeg trónusán a Hazugság Atyja.

Megadja magát a Reménytelenség Szigete, az Öröm Légiói bevonulnak.

A Kéj Csarnokát találat éri, a Pénz Palotája leomlik, a Gőg Színpadja füstbe-lángba fullad.

Fújjátok a harsonát! A Fény diadala a földön, a Fény diadala az égen!

Harcra fel, harcra! Az Örökkévaló félelmetes nevében!

Harcra fel, harcra! A győzelem az égre új napot hoz.

Fújjátok a harsonát! A csillagok lehullanak, átalakul a kozmosz.

Teremtő erők özönlenek, az anyag szívébe hatolnak,

fehéren izzik a Fekete Lyuk, a galaktikák áldoznak a Mindenhatónak!

Mi Ká Él! Ki olyan, mint az Isten? A tüzes tóba veti magát a Sárkány.

Mi Ká Él! Ki olyan, mint az Isten? A Királyok Királya léptet hófehér paripája hátán.

Mi Ká Él! Ki olyan, mint az Isten? A diadalmas daliák dübörögve arcra borulnak.

Mi Ká Él! Ki olyan, mint az Isten? Énekeljetek új éneket, ó szentjei az Úrnak!

Guido Reni: Szent Mihály arkangyal, oltárkép 1636

(Santa Maria Della Concezione, Róma)

Szent Mihály ima

Forrás: http://hagiosz.net/?q=szentmihalyima

XIII. Leó pápa (1810-1903, 1878-tól pápa) éppen szentmiséjét fejezte be egy vatikáni kápolnában 1884. október 13-án. Már távozni készült, amikor hirtelen megállt az oltár lépcsőjénél. Mereven állt mintegy tíz percig, mint aki önkívületbe esett. Arca hamuszürke lett. Amikor végre megmozdult, egyetlen szót sem szólt a körülötte állókhoz, hanem dolgozószobájába sietett és íróasztalához ült. Ott megfogalmazta azokat az imákat, amelyek végzését minden szentmise után elrendelte. Ezek egyike az alább következő imádság Szent Mihály támogatásáért a sátán elleni harcban.

Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben; a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk! Esedezve kérjük: „Parancsoljon neki az Isten!” Te pedig, mennyei seregek vezére, a sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére! Amen.

Bizalmas munkatársainak XIII. Leó elárulta, hogy ördögien gonosz hangot hallott, amint ezt mondta:

– El tudom pusztítani Egyházadat!

Jóságos hang válaszolt. A pápa úgy érezte, az Úr beszél a sátánnal. Hasonlóan a Jób könyvében zajló párbeszédhez (Jób 1,6-12; 2,1-7), a sátán időt és felhatalmazást követelt, hogy csapásokkal sújtsa az Egyházat, az Úr pedig hatalmat engedett neki a 20. század nagyobb része fölött, hogy Egyházát próbára tegye. Ebben a megpróbáltatásban kértek segítséget az ú. n. Leó-imák, amelyeket a pap térdenállva imádkozott a szentmisék végén, egészen a 2. vatikáni zsinatot követő liturgikus reformig, amely a szentmise után minden hozzáfűzött imát megtiltott. A fenti Szent Mihály ima azonban ma is aktuális. Magánimaként nemcsak imádkozható, hanem az Egyház kifejezetten ajánlja is a híveknek a Gonosz elleni küzdelemben.

Onesimo Cepeda mexikói püspök egy lelkigyakorlata után elterjedt a magyar katolikusok között az a tévhit, hogy a Szent Mihály ima be van tiltva. Ez teljesen alaptalan félelem. A püspök atya feltehetően a szintén XIII. Leó pápától származó „Kis exorcizmus” részét képező Szent Mihály imáról beszélt, amely így kezdődik: „Mennyei seregek dicsőséges fejedelme, Szent Mihály főangyal...” Ez valóban tilos a Hittani Kongregáció 1985. szeptember 29-én kelt levele értelmében. A fenti Szent Mihály imát azonban imádkozzuk bizalommal!